![]() |
2010.01.10. 12:46
simi64 írta:Ahogy én azt a pici agyammal fel tudom fogni nem jogértelmezési aggályosságai vannak a dolognak, de még csak nem is bármiféle szabály megsértése okán,
hanem:
egyszerűen azért, hogy fizikailag (a forgalom miatt) egyben maradjon a csapat.
Ezért kellene egy-két "zseni" is a sorba
2010.01.10. 12:47
Bacsek írta:simi64 írta:Bacsek írta:Oroszlan írta:Bacsek, vélemény:
A felvonuláshoz: az útvonal nem lesz kicsit hosszú ?
Nézem a térképet is persze.
Veszprémig nem kellene elmenni, inkább ott a környékben kéne.
Pl.: elmenni Alsóőrsig, majd vissza (akár a másik fentebb lévő kisebb forgalmú úton) Aszófőig, majd onnét be Tihany az egyik úton és a másikon meg ki onnét és vissza Füredre.
Persze a rendőrségi felvezetés díja függ a megtett távolságtól, és annak idejétől, hogy ahhoz mekkora létszámú rendőri erő és eszköz kerül igénybevételre. Ezek mennyiségét a rendőrség is meghatározhatja, hivatkozva a közlekedés biztonságára.
Tehát hiába mondjuk azt, hogy 2 motoros rendőrt szeretnénk, ha a rendőrég azt mondja, hogy ezt csak 2 autóval, 2 motorossal és ezekhez 6 emberrel tudja és csak így engedi megcsinálni.
És ehhez nem mindegy hányan leszünk.
Ez csak egy vélemény volt.
Először is: SIMI, akkor már jók a linkek![]()
Másodszor: ezért volt ott, hogy tervezet.
pl 80 darab autóval eszembe nem jutna ekkora kört tenni, ami egyébként kb akkora mint a Velencei tó kerülés.
Én benne vagyok az általad javasolt körben is![]()
A lényeg h a környékből lássanak valamit a jópolgárok, ezért gondoltuk, h Tihanyba mindenképp be kéne menni. Az Apátságtól belátni mindent
A rendőri felvezetést inkább csak a Füreden belüli körre gondoltuk, mert ott nem tudjuk megoldani pl jelzőlámpák, csámborgó turisták stb.
Természetesen a nagy körről is beszélek majd a kolegával, hogy hogyan tudnának segíteni. Egyébként a soproni talin is csak néhány rendőr volt, pedig ott picivel több autó szokott lenni.![]()
A rendőrségi árajánlatot egyenlőre nem hivatalosan kérjük, nehogy az legyen, h számunkra brutális árat mondanak, amit inkább nem kérünk, utána meg nem engednek felvonulni mert nincs engedély stb...
Az Oroszlánnal ne foglalkozzál Bacsek!
A faszi egyszerűen képtelen zárt konvojban haladni lassú tempóban akár még 3 km-t is.![]()
Én már csak tudom
![]()
![]()
Ja! Eddig csak száguldó viperáról hallottam, de ezekszerint van száguldó Oroszlán is![]()
![]()
![]()
2010.01.10. 12:51
Oroszlan írta:Bacsek írta:simi64 írta:Bacsek írta:Oroszlan írta:Bacsek, vélemény:

Tegnap délután odavertem 4 rendőrautónak a városba, majd egyéb rovatba mindjárt leírom.
2010.01.10. 13:27
Bacsek írta:simi64 írta:Ahogy én azt a pici agyammal fel tudom fogni nem jogértelmezési aggályosságai vannak a dolognak, de még csak nem is bármiféle szabály megsértése okán,
hanem:
egyszerűen azért, hogy fizikailag (a forgalom miatt) egyben maradjon a csapat.
Ezért kellene egy-két "zseni" is a sorba
Ez így van!
Amit Oroszlán felsorolt jogi nyelven, azok közül ránk semmi nem kötelező érvényű, hiszen magánrendezvény, békés céllal, nem közterületen!
Az ajánlatot egy rendőrhaveron keresztül kérem, hogy kérdezze meg h ilyen kaliberű rendezvényeket mennyiért és hogyan szoktak lebonyolitani és ha jó árat mondanak, meg elfogadható feltételeket akkor bejelntjük hivatalosan a fentebb leírt módon és tartalommal és nem 3 nappal előtte![]()
A felvonulásnál nem jól használtam a betiltás szót. Arra gondoltam (mivel Magyarországon vagyunk), hogy ha hivatalosan tudomást szereznek a tervről akkor mindenképp előírják a rendőri felvezetést (pénzbehajtás címén).
Amugy, ahogy eddig is megoldottuk, max összevárjuk egymást gyakrabban, hogy ne két konvojban menjünk mint Velencén. (Ja és az egyik el is tévedt...)
2010.01.10. 13:42
lepke írta:Bacsek írta:simi64 írta:Ahogy én azt a pici agyammal fel tudom fogni nem jogértelmezési aggályosságai vannak a dolognak, de még csak nem is bármiféle szabály megsértése okán,
hanem:
egyszerűen azért, hogy fizikailag (a forgalom miatt) egyben maradjon a csapat.
Ezért kellene egy-két "zseni" is a sorba
Ez így van!
Amit Oroszlán felsorolt jogi nyelven, azok közül ránk semmi nem kötelező érvényű, hiszen magánrendezvény, békés céllal, nem közterületen!
Az ajánlatot egy rendőrhaveron keresztül kérem, hogy kérdezze meg h ilyen kaliberű rendezvényeket mennyiért és hogyan szoktak lebonyolitani és ha jó árat mondanak, meg elfogadható feltételeket akkor bejelntjük hivatalosan a fentebb leírt módon és tartalommal és nem 3 nappal előtte![]()
A felvonulásnál nem jól használtam a betiltás szót. Arra gondoltam (mivel Magyarországon vagyunk), hogy ha hivatalosan tudomást szereznek a tervről akkor mindenképp előírják a rendőri felvezetést (pénzbehajtás címén).
Amugy, ahogy eddig is megoldottuk, max összevárjuk egymást gyakrabban, hogy ne két konvojban menjünk mint Velencén. (Ja és az egyik el is tévedt...)
Helo
A rendőri felvezetés nem KÉTforintos mutatvány, kiszállás + óradíj
üdv zoli
2010.01.10. 14:33
2010.01.10. 16:02
LeviM5 írta:Bacsek jó a leírás, olyan ahogy megbeszéltük! Bár még nem ültünk le megtervezni lépésről-lépésre...![]()
Egynlőre a várható-tervezett program lett közölve, nem szentírás, csak ötleteltünk mi is.
Türelmet kérünk mindenkitől, a kemping üzemeltetőjével egyeztetni kell, helyről, árakról, mit lehet és mit nem, szóval igyekszünk ezt 2-3 héten belül megtenni, amit tudnak fogadni minket.
Akkor már lesznek konkrétumok, dátumok-árak. És eltudja mindenki dönteni, az árak ismeretében melyik dátum legyen. Üdülési csekk is jöhet!![]()
Mi azért gondoltunk az "előszezonra" mert tuti van ennyi hely, olcsóbb, kevesebben vannak, stb...
Ha az idő nekünk kedvez, május végén már fürödni szoktam a Balcsiban (nálam min 20 fokos legyen és belemegyek) illetve a medence is általában 20-22 fokos tud lenni. Ehhez általában 10 napig kell 25 fokos levegő nappal és min 15 fok éjjel. Érdemes esetleg pár napot még maradni, vagy ha tetszett, nyáron akár visszajönni a családdal.
A felvonulás vagy kiskör-vagy nagykör. A nagykör is max másfél óra, jó kis szerpentines erdei utak is vannak benne. De természetesen egy parti Almádi-Tihany-Füred is elképzelhető. Bacsek, megnézzük ezt a variációt is.
Úgyis bekell járni kocsival.
2010.01.10. 17:27
Bacsek írta:Na, a füredi talival kapcsolatban néhány dolog, amire gondoltunk, hogy aki ujonc vagy csak nem volt velünk tavaly Velencén az tudja, hogy egyáltalán mire is jelentkezik, hátha nagyobb lesz az érdeklődés![]()
Szóval a tervezett program:
Cím: H-8230 Balatonfüred, Széchenyi u. 24.
GPS koordináták
46°94' 565" északi szélesség és 17°87' 709" keleti hosszúság
Térkép!
1. nap Szombat
-10 órától várnánk az érkezőket, a mellékelt térkép szerinti 2-es kapunál, ami
csakis a mi ki-be lépésünket fogja szolgálni
-belépéskor karszalag mindenkinek a kicsiny kacsójára ragasztatik az erre
hivatott személyzet által, illetve a szépségversenyhez való szavazócédulák
is kiosztásra kerülnek
- a tali placcon (sárga részek) lenne maga a találkozó. parcellánként 2 autó
kényelmesen elfér, így bőven lesz hely
-jó idő esetén beszélgetés, autómustra, ismerkedés stb, a szokásos
-rossz idő esetén beszélgetés, ismerkedés a térképen bekarikázott
esőhelyszínen (partner étterem)
- ez alatt az idő alatt (illetve bármikor a későbbiekben is) gyerkőcöknek,
anyukáknak akiket az autók nem kötnek le a kempingben szabad program
van (homokos tenger-vagyis balcsipart, homokozó, játszótér,
gyerekmedence, tenisz-minigolf pálya, hajókázás, animáció stb)
-15 órakor indul a felvonulás, reményeink szerint rendőrségi felvezetéssel
(ár függő) no és persze Jacksonnal
Tervezett felvonulási útvonalak:
1. Balatonfüred-Veszprém-Nagyvázsony-Tihany-Balatonfüred, illetve
Füreden belül egy kör a mólónál és a faluban
Útvonal
2. Rövidített kör: Balatonfüred-Veszprém-Tótvázsony-Pécsely-Tihany-
Balatonfüred
3. ??? Ötlet, persze olyantól aki valamelyest helyismerettel rendelkezik
Nagyvázsonyban és Tihanyban lehetőség van autós csoportképek készítésére.
- kb 16:30-kor érkezés vissza a kempingbe
-17 órától közös vacsora
A kajáról:
NEM lesz közös sütés-főzés. Előre megállapodunk egy a kempingben levő étteremmel, ahonnan a kaját hozzák. Menü összeállítása még ráér (A,B).
A félreértések elkerülése érdekében:
-a közös vacsorában csak azok a tagok (illetve családtagok) részesülnek, akik
vagy ott alszanak és előre utalják a pénzt, vagy a belépő árát előre utalják!
Csak így tudunk pontos darabszámú és típusu menüt kérni!
-Azok akik a helyszínen fizetik a belépőjegyet (és előtte semmilyen módon nem egyeztettünk velük, vagy abszolut "beeső vendégek") azoknak az étkezése egyénileg rájuk van lesz bízva (szendvics, helyi éttermek stb).
-Üdítőt, sört miegyebet, ki mivel akarja mérgezni saját magát illetve a kedves kolegákat mindenki maga hozna
- a Vacsi végéig (egész nap lehet) lenne lehetőség a szépségverseny
résztvevőire szavazni.
-18 órakor (vacsi után) lenne eredményhirdetés
-utána szabadprogram, buli, zene, tánc hajnalig![]()
zene felszerelés lesz, hogy ne Yoli autójából szóljon
-jóidő esetén szabad téren, tűz mellett
-rossz idő esetén a vacsi helyszínén
kocsi mustra idején illetve este van lehetőség az elvetemültebbje számára
némi pörgésre a Spar parkolo végében, és kb 800 méteres egyenes
utszakaszra (a hajógyári ut ami párhuzamos a71-essel). pl aki még nem ült
M5-ben annak ideális alkalom!
2. nap Vasárnap
-reggeli (kinek mikor...)
-abszolut szabadprogram
Ha valki 2 éjszakát (vagy többet) maradna van rá lehetőség. Nagyon jókat lehet túrázni a környéken, a táj gyönyörű!
Szálláslehetőségeket illetve elhelyezést igyekszünk központilag intézni a minél kedvezményesebb árak reményében egy bizonyos dátumig és létszámig (még nem tudom pontosan).
Ha ez a létszám vagy az idő be/letelt, onnantól a szállását mindenki egyénileg intézi.
Sátorozni is lehet, akár az autója mellett is aludhat aki akar![]()
Autómatricákat csináltatok (mihelyt megvan az időpont) hátsó szélvédőre. KB ILYET! mint Yoli tavaly.
VÉLEMÉNYEKET VÁROK!![]()
2010.01.10. 18:31
2010.01.10. 18:50
Oroszlan írta:edyv6
Autó feléledt a templom előtti villanyoszlop okozta traumából ?
2010.01.10. 19:26
2010.01.10. 19:38
zsolti780 írta:Ha nagy létszám összejönne ez a felvonulás(esetleg rendőri kísérettel) király lenne.
Én személy szerint balcsi partot venném célba,veszprém kihagyásával(bocs veszprémiek).Persze edvy siófokot javasolja ami tényleg nem lenne rossz de ha már odamegyünk akkor kerüljük meg egész Balatont ami persze meg hosszú.
Tehát?
Javallom,Bacsek tervezz pár útvonalat és nyiss szavazást róla!
2010.01.10. 19:41

2010.01.10. 19:42
edyv6 írta:zsolti780 írta:Ha nagy létszám összejönne ez a felvonulás(esetleg rendőri kísérettel) király lenne.
Én személy szerint balcsi partot venném célba,veszprém kihagyásával(bocs veszprémiek).Persze edvy siófokot javasolja ami tényleg nem lenne rossz de ha már odamegyünk akkor kerüljük meg egész Balatont ami persze meg hosszú.
Tehát?
Javallom,Bacsek tervezz pár útvonalat és nyiss szavazást róla!
noss.
én is 1-et értek veled,szavázt kéne 1 pár utvonalra.
De legalább van mégvalaki aki Siófokot részesíti előnybe
2010.01.10. 19:45
MChris írta:zsolti780 írta:Ha nagy létszám összejönne ez a felvonulás(esetleg rendőri kísérettel) király lenne.
Én személy szerint balcsi partot venném célba,veszprém kihagyásával(bocs veszprémiek).Persze edvy siófokot javasolja ami tényleg nem lenne rossz de ha már odamegyünk akkor kerüljük meg egész Balatont ami persze meg hosszú.
Tehát?
Javallom,Bacsek tervezz pár útvonalat és nyiss szavazást róla!
Tihanyban ott a komp(kompnyi E39
)
2010.01.10. 19:49
edyv6 írta:MChris írta:zsolti780 írta:Ha nagy létszám összejönne ez a felvonulás(esetleg rendőri kísérettel) király lenne.
Én személy szerint balcsi partot venném célba,veszprém kihagyásával(bocs veszprémiek).Persze edvy siófokot javasolja ami tényleg nem lenne rossz de ha már odamegyünk akkor kerüljük meg egész Balatont ami persze meg hosszú.
Tehát?
Javallom,Bacsek tervezz pár útvonalat és nyiss szavazást róla!
Tihanyban ott a komp(kompnyi E39
)
szerintem k...szott jó ötlet![]()
hajrá.....Beindult a Siófok kampány
esetleg megvendégelek mindenkit nállam,lehet fürcsizni medencébe(28fok-os lessz,fűtöm)habár nem fér be mindenki,de megoldjuk,esetleg csinálunk 1 ráadás kerti partit......![]()
2010.01.10. 19:52
MChris írta:edyv6 írta:MChris írta:zsolti780 írta:Ha nagy létszám összejönne ez a felvonulás(esetleg rendőri kísérettel) király lenne.
Én személy szerint balcsi partot venném célba,veszprém kihagyásával(bocs veszprémiek).Persze edvy siófokot javasolja ami tényleg nem lenne rossz de ha már odamegyünk akkor kerüljük meg egész Balatont ami persze meg hosszú.
Tehát?
Javallom,Bacsek tervezz pár útvonalat és nyiss szavazást róla!
Tihanyban ott a komp(kompnyi E39
)
szerintem k...szott jó ötlet![]()
hajrá.....Beindult a Siófok kampány
esetleg megvendégelek mindenkit nállam,lehet fürcsizni medencébe(28fok-os lessz,fűtöm)habár nem fér be mindenki,de megoldjuk,esetleg csinálunk 1 ráadás kerti partit......![]()
Ha ez lenne akkor legyen majd 70 BMW majd a házad előtt,akkor nem csak 1 miatyánkot mondanánk érted ezután a templomban![]()
2010.01.10. 20:15
edyv6 írta:MChris írta:edyv6 írta:MChris írta:zsolti780 írta:Ha nagy létszám összejönne ez a felvonulás(esetleg rendőri kísérettel) király lenne.
Én személy szerint balcsi partot venném célba,veszprém kihagyásával(bocs veszprémiek).Persze edvy siófokot javasolja ami tényleg nem lenne rossz de ha már odamegyünk akkor kerüljük meg egész Balatont ami persze meg hosszú.
Tehát?
Javallom,Bacsek tervezz pár útvonalat és nyiss szavazást róla!
Tihanyban ott a komp(kompnyi E39
)
szerintem k...szott jó ötlet![]()
hajrá.....Beindult a Siófok kampány
esetleg megvendégelek mindenkit nállam,lehet fürcsizni medencébe(28fok-os lessz,fűtöm)habár nem fér be mindenki,de megoldjuk,esetleg csinálunk 1 ráadás kerti partit......![]()
Ha ez lenne akkor legyen majd 70 BMW majd a házad előtt,akkor nem csak 1 miatyánkot mondanánk érted ezután a templomban![]()
sebaj,általába a szomszédok nemszoktak beleszolni,hogy körülöttem,vagy a házkörül mi van,sőt még ők is jönnek bulizni
2010.01.10. 20:23
zsolti780 írta:edyv6 írta:MChris írta:edyv6 írta:MChris írta:zsolti780 írta:Ha nagy létszám összejönne ez a felvonulás(esetleg rendőri kísérettel) király lenne.
Én személy szerint balcsi partot venném célba,veszprém kihagyásával(bocs veszprémiek).Persze edvy siófokot javasolja ami tényleg nem lenne rossz de ha már odamegyünk akkor kerüljük meg egész Balatont ami persze meg hosszú.
Tehát?
Javallom,Bacsek tervezz pár útvonalat és nyiss szavazást róla!
Tihanyban ott a komp(kompnyi E39
)
szerintem k...szott jó ötlet![]()
hajrá.....Beindult a Siófok kampány
esetleg megvendégelek mindenkit nállam,lehet fürcsizni medencébe(28fok-os lessz,fűtöm)habár nem fér be mindenki,de megoldjuk,esetleg csinálunk 1 ráadás kerti partit......![]()
Ha ez lenne akkor legyen majd 70 BMW majd a házad előtt,akkor nem csak 1 miatyánkot mondanánk érted ezután a templomban![]()
sebaj,általába a szomszédok nemszoktak beleszolni,hogy körülöttem,vagy a házkörül mi van,sőt még ők is jönnek bulizni
Hááátazért 70 de legyen csak 30 autó nemcsak a közvetlen szomszédot keserítené meg....
2010.01.10. 20:27
MChris írta:zsolti780 írta:edyv6 írta:MChris írta:edyv6 írta:MChris írta:zsolti780 írta:Ha nagy létszám összejönne ez a felvonulás(esetleg rendőri kísérettel) király lenne.
Én személy szerint balcsi partot venném célba,veszprém kihagyásával(bocs veszprémiek).Persze edvy siófokot javasolja ami tényleg nem lenne rossz de ha már odamegyünk akkor kerüljük meg egész Balatont ami persze meg hosszú.
Tehát?
Javallom,Bacsek tervezz pár útvonalat és nyiss szavazást róla!
Tihanyban ott a komp(kompnyi E39
)
szerintem k...szott jó ötlet![]()
hajrá.....Beindult a Siófok kampány
esetleg megvendégelek mindenkit nállam,lehet fürcsizni medencébe(28fok-os lessz,fűtöm)habár nem fér be mindenki,de megoldjuk,esetleg csinálunk 1 ráadás kerti partit......![]()
Ha ez lenne akkor legyen majd 70 BMW majd a házad előtt,akkor nem csak 1 miatyánkot mondanánk érted ezután a templomban![]()
sebaj,általába a szomszédok nemszoktak beleszolni,hogy körülöttem,vagy a házkörül mi van,sőt még ők is jönnek bulizni
Hááátazért 70 de legyen csak 30 autó nemcsak a közvetlen szomszédot keserítené meg....
Velencén 65 autó volt a listán akkor