Facebook E39.hu Google+ E39.hu Youtube E39.hu Twitter E39.hu Instagram E39.hu
Hozzászólás küldése

2006.07.01. 19:01

szakerto írta:NINCS TÖBB 528i-s ? :(


Itt vagyok már egy ideje, csak nyelvvizsgára készültem, így mostanság nem volt időm írogatni csak olvasgatni.
Szóval az üzemanyagfogyasztáanál már írtam, de át teszem ide is:
528i 1997.12 havi, de 1998-as forgalomba helyezés, így a forgalmi szerint 1998-as. 2002-ben Német-ből behozott, nálam január óta.
Városban ritkán használom, ha még is, akkor vagy a legnagyobb dugót fogom ki vagy olyan helyeken kell mennem, ahol tele van kátyúkkal, így tempós városi haladás nálam nagyon ritka. Városi fogyasztásom eddig max. 11-12 körül mozgott, ettől több nem nagyon volt, talán ez előbb említettek miatt.
Pályán már használtam, de annyira el voltam foglalva attól, hogy milyen jól megy, elfelejtettem nullázni a fogyasztásmérőt.
Főként országúton használom különböző időpontokban. Mikor tudok haladni és nincs forgalom (főként hajnalban) 110-120km/h-s tempónál 7,5-8,5l, azonban ez nagyon ritkán van, de tud ilyet is.
Összességében elmondhatom, hogy az átlagos fogyim 9-10,5l között van, természetesen ez nagyban függ a forgalomtól, lábtól..stb.

2006.07.02. 13:01

Z_atek! Egykora:) gyártásúak az autóink! de az én forgalmimba '97 van.... meg Mo-i.Meg zöld/beige-shadowline....
Hány km.van benn? Nekem asszem 215ezer...
Attilának hívnak?

2006.07.02. 13:33

szakerto írta:Z_atek! Egykora:) gyártásúak az autóink! de az én forgalmimba '97 van.... meg Mo-i.Meg zöld/beige-shadowline....
Hány km.van benn? Nekem asszem 215ezer...
Attilának hívnak?

Egyszerűen csak: Atek.

139 ezer km van benne, vezetett szervízkönyves. Német-ben kezdték és itthon folytatva van.

2006.07.02. 21:16

efer írta:Ali!

most láttam csak a másik topicban, hogy nemrég lettél boldog gazdája a vasnak. Gratula és welcome a klubban!


Köszi !! :D

2006.07.03. 07:01

szakerto írta:de azért nem leszel dízeles Chris???
550i v. 53Odlesz a következő?
:)
Mondjuk 535dtélleg brutál!!!
De én is ültem új ötösben. És tudjátok, mit mondok? Nem tetszik belülről!!!
Egyszerű, mint 1 honda (az se szar autó mondjuk)
Nem, és nem!!! Az e39 sokkal elegánsabb, szebb belülről!!!
Maradjunk a e39-nél!!! :D


A következő paripa az 530i de közvetlen befecskendezős 272LE vagy a turbós 306LE esetleg ha valami extra jó felszerelt és nincs benzines akkor 535d

2006.07.06. 12:13

SRÁCOK! SZERINTETEK MENNYIT ÉR MOST 1 528I???
ÉRDEMES MOST ELADNI?
MÁR LASSAN KEZD HIÁNY LENNI A PIACON, ÉS AHOGY NÉZEM JOBBAK AZ ÁRAK MINT TAVALY NEM???

2006.07.07. 09:05

szerintem azért nincs olyan kevés. a használtautó.hu 44 találatot hoz és a legalja 1,7M. mikor én kerestem két éve, nem volt ennyi. mondjuk azóta nem követtem az eseményeket...

fogyasztás

2006.07.07. 09:09

ma reggel egész jót mulattam.
a kollégám mesélte, hogy van egy 2001-es A4 1.8T kombijuk. amikor a fogyasztásra terelődött a szó, azt mondta, hogy nagyon elégedettek vele, egész keveset eszik annak ellenére, hogy milyen nagy motorja van és milyen erős: 10 (tíz!) L/100km ... :lol: :lol:

2006.07.07. 20:38

:D :twisted: :D :o

2006.07.07. 21:52

Hi,
ki látta már a 2007-es súlyadó tervezetet? Ez évjárat és lóerő alapján számol. A 150 LE 520i-mre 30 eFt-ot fogok jövőre perkálni. Az szép lesz. Majd feltöltöm a számolótáblát és nézegethetitek. Állítólag hiteles.

Üdv,
Sepi

2006.07.09. 00:58

Az fasza !! :x
Nem tudom mág hány bőrt húznak le az emberről ! :(
Az a baj hogy azt csinálnak és olyan pofátlanúl amit akarnak ! :((((((

2006.07.09. 17:23

Erre csak azt tudom mondani, hogy B@sz@k meg azt a r@hadt, kib@szott szemét mocskos kurv@ @anyuk picsßjat!!! De nem érdekel, ne politizáljunk.....
A 310 forintos benzin, meg a 282 forintos euro mellett ez nem számít....
nem is beszélve Eva, Áfa, tandíj, vizitdíj, luxusadó, kersztény-adó, anyapics@j@aról...IGEN MEGCSINÁLTUK! KÉSZ MINT AZ M6-OS:)
de télleg ne politizáljunk:)
A lényeg a hathengeres hangja!
Minden más nem számít!!!

2006.07.09. 22:58

srácok-srácok!

ez itt az 528-ról szól! meg úgy általában a BMW-ről. egy rakás más fórumon lehet dühöngeni... :wink:
itt jó lenne a tiszta öröm oldalát megtalálni a dolgoknak :D

2006.07.09. 23:17

efer írta:srácok-srácok!

ez itt az 528-ról szól! meg úgy általában a BMW-ről. egy rakás más fórumon lehet dühöngeni... :wink:
itt jó lenne a tiszta öröm oldalát megtalálni a dolgoknak :D


Egyet értek!!

2006.07.10. 21:22

Ok ok !! :D
Igaz csak az ember agya mostanában hamar el száll ebben az országban ! :x

2006.07.11. 20:10

Jó! igazatok van! Csak iddogáltam 1 kicsit.... :? :D
Biztos benne van a szabályzatban, hogy nem politizálunk, csak nem olvastam el :wink:
Bocsi!

2006.07.11. 20:13

Már máshol felvetettem, de nem alakult ki valami nagy vita a témában:):
95-ös rohadtdrága, vagy 98-as mocskosuldrága benzin???
Esetleg valaqmi prémium???

2006.07.12. 22:32

Szerintem sem kénne mindenbe beletörődni, mert az a gyengeség jele!

Akár itt akár máshol a vélemény az embert formáza meg!

2006.07.12. 23:01

ez teljesen így van. NADE: mindennek megvan a maga helye. Pl nem xarunk az asztal közepére :wink:
(ezt senki ne vegye magára!)
és már megint nem a bmw-ről beszélgetünk...

ha jól emlékeszem van egy mindenamitmondaniakarsz (éssehovásempasszol) topic. csak azért érdemes kicsit ragaszkodni a topic címéhez, mert ha jön valaki, aki szeretne csomó okos dolgot megtudni az újonnan vásárolt 528-áról, ne kelljen már átrágnia magát egy csomó nem erről szóló dolgon. még ha van is keresőfunkció...
természetesen csak szerintem.

2006.07.15. 13:52

95 vs 98 ??? :cry:
Hozzászólás küldése

VigLink badge